12/12/2024
Önmagunk szeretete
„Abban a nyilvánvaló helyzetben, amikor egyes emberi lények alig vagy szinte egyáltalán nem mutatnak szeretetet más emberi lények, egyes állatok, virágok, a természet, a fák, a madarak iránt, az ilyen kiszáradt emberi lények meddők, és meddők is maradnak, sőt, az ilyen emberi lények a legkevésbé sem tudják szeretni önmagukat. Az ilyen lények híján vannak a hatékonyságnak, meddők, és ezért újra és újra haszontalanságuk szörnyű drámáját élik. Azok az emberi lények, akik ebbe a furcsa állapotba merülnek, néha azt érzik, hogy feleslegesen élnek, és hogy létük hiábavaló. Az ilyen emberi lények meddőnek érzik magukat, és a többi emberrel való érintkezésük során a többiek azonnal lelkileg szegénynek, boldogtalannak érzékelik őket. Az ilyen emberi lények gyakran szembesülnek az eredménytelenség, az értelmetlenség, a hiábavalóság nyilvánvaló állapotával.
A valóságban ahhoz, hogy eljussunk önmagunk teljes és mély szeretetéhez, alapvető fontosságú, hogy előbb annyi szeretetet nyújtsunk, amennyit csak lehet, akár egy adott emberi lénynek, aki iránt spontán módon szeretetet érzünk, akár egy adott virágnak, növénynek, fának vagy madárnak, akár a természetnek, amikor éppen a természetben vagyunk.
Ezért, amikor sok szeretetet adunk, amely valójában Isten örök, de titokzatos Lényéből áramlik a belső univerzumunkba, az auránkba, az isteni Szeretet magasztos szubtilis energiáját fogadjuk be, és halmozzuk fel lényünkben.” A szerelem tantrikus ösvénye – 55. fejezet