05/05/2026
Az április 12-ei választások eredményeként a képviselők közel egyharmada nő: 199 képviselőből 55 - vagyis mindhárom párt képviselőit beleszámítva több, mint az ellenzékbe került frakció mandátumainak összessége. Ezen kívül a 16 kinevezett miniszter közül 3 nő (Dr. Orbán Anita külügyminiszter, Lannert Judit gyermek-és oktatásügyi miniszter, és Dr. Lőrincz Viktória vidék-és településfejlesztési miniszter), és a miniszterelnököt távollétében Orbán Anita képviselheti. Az Országgyűlés elnöke Forsthoffer Ágnes lett, s a 3 alelnök közt 2 nő lesz többségben. Mi több, a kormánypárt frakcióját is nő vezeti: Bujdosó Andrea.
Ez fontos lépés, és több, mint egy százalékos adat, ezért nem a patkót mutatjuk, hanem a számok mögötti arcokat.
A képviselők munkáját figyelhettük az elmúlt évek, hónapok alatt, és most sokan fogunk még jobban figyelni rájuk, hiszen azt várjuk tőlük, hogy azokat a nőket is képviseljék, akik nem ülnek döntéshozói asztaloknál.
Akik otthon dolgoznak, vagy munkavállalók egy cégnél, kormányhivatalban, tanítanak, gyógyítanak, vagy esetleg vállalkozást építenek csendben. Akik több szerep között egyensúlyoznak - és akiknek a hangja ritkábban hallatszik.
A képviselet több, mint jelenlét: figyelem és megértés - pártszimpátiától függetlenül. Felelősség.
Döntések, amelyek valódi hatással lehetnek mások életére.
Sok sikert kívánunk minden megválasztott női képviselőnek a munkájához!
Várjuk, hogy ezt a jelenlétet idővel egyre több szinten és helyen érezni lehessen - és hogy egyszer a nők jelenlétte természetessé váljon, ne pedig kvóta kérdése legyen.
S nem utolsósorban fontos kimondani azt is, hogy köszönjük azoknak a férfiaknak, akik támogatják ezt a változást, hiszen ez az együttműködés talán az egyik legfontosabb előrelépés az elmúlt évtizedek után. Ne álljunk meg!