22/04/2021
❗A kávé jót tesz az üzletnek
"Egy most elkészült felmérés szerint azoknak a szolgáltatóknak a forgalma, akiknél gyakorlat, hogy egy pohár kávéval vagy ásványvízzel kedveskednek kuncsaftjaiknak, könnyebb a vevők megtartása. Ezeket a vállalkozásokat természetesen nem a konkrét gesztus, hanem az általa is megjelenített vevőcentrikus mentalitás teszi sikeressé. Itthon azonban például a szépségszalonok elenyésző, mindössze 16 százaléka „látja vendégül" kuncsaftjait.
Természetesen itt nem csak fodrászatokról van szó – hangoztatta Boda Andrea. Sokan vennék szívesen a kínálást az autószalonban, a gumisnál, a magánorvos várójában vagy a könyvesboltban is. A megkérdezett potenciális ügyfelek – járókelők – × százaléka egyértelműen kijelenti, ha kapna egy jó kávét a fodrásznál vagy biztosítónál töltött idő alatt, biztosan ragaszkodna a helyszínhez, természetesen a fő szolgáltatás megfelelő színvonala mellett.
Egy minőségi eszpresszót elkészíteni legfeljebb 70-80 forintba, és a korszerű filteres, vagy kapszulás készülékekkel egy percbe kerül – mutat rá a szakember. Ez az ár meg sem látszik a szolgáltatási díjakban, miközben akár évekig tartó hűséget kaphatunk cserébe."