Kis Brammer

Kis Brammer Magas minőségű női és férfi gyapjú szövetek,női hernyóselymek, esküvői csipkék és alapanyagok kapható

A Kis Brammer méteráru olyan textil-kereskedelmi hagyományt követ, amelynek megteremtője Brammer Ödön volt az 1920-as években. 1927-ben nyitotta meg üzletét a belvárosban, a Petőfi Sándor utca és a Régi posta utca sarkán. Vevői között tudhatta a felső arisztokráciát, valamint a polgári társadalom krémjét. A kiszolgálás a hagyományos értékesítés fellegvára volt, ahol a vevő centrikusság határozta meg a tulajdonos, a mesterek, és az inasok életét. Vevőiket patinás környezetben hellyel kínálták, majd megkezdődött az eladás példás performance-a , amelyben a teljes személyzet részt vett más és más alapanyagot felvonultatva. A kiskereskedelmi üzletpolitikán túlmutatva textilgyártásba kezdett, s rövid idő múlva
a Brammer posztót Bécsben, Párizsban és Londonban is elismerték, rendelték. A háború után a Szivárvány Részvénytársaság vette át az üzletet, amelynek alkalmazásában 10 évig boltvezetőként jómagam vezettem a régi elvek követésével a textilházat, annak megszűntéig. A megszűnéskor szomorúságom eltökéltségbe vágott át, ami arra ösztökélt, hogy a Brammer hagyaték folytatását tűzzem ki célul. Ez az elhatározás ma már engem igazol, de az első években mindenki lebeszélt róla. Magyarországon és határainkon kívül, a „Brammer” hívószó, hiszen akinek családja generációkon keresztül varratatta a ruháit, egyszer biztos járt ebben az elegáns, rendkívüli szépségű üzletben. A Kis Brammer méteráru –Nemes textília szaküzlet ars poetica-ja a kiváló minőségű kelmék, méteráruk mellett az egyéni perszonalitás, ahol minden betérő vásárlót a tulajdonos fogad személyesen, immáron 15 éve, majd a személyiségének leginkább megfelelő színű és finomságú kelmét ajánl. A nemzetközi textilipar remekeit tartja, s abból is színenként, mintánként csupán 6-6 métert, így az azonos körökben mozgó vásárlói nem találkozhatnak szembe saját ruhadarabjaikkal. A női divat és öltözködés kultúra kulcsszavai, mint elegancia, finomság, nívó és rafinéria, keresztezve a méltóságteljes megjelenéssel- az igény- alapszavai ma ismét Magyarországon. Számos nagyvárosunkból, Budapestről, határon túli városokból érkező vásárlóink esetében, számon tartjuk az értékesítést, így senki sem találkozik szembe saját sziluettjével. Kizárólag természetes alapanyagok találhatóak a méteráru szaküzletben, amelyek a luxus minőséget képviselik a textíliák, nemes kelmék terén, legfőképp spanyol és olasz manufaktúrákban készült hernyóselymek, francia és brüsszeli csipkék, angol szövetek, damaszkuszi brokátok. A Kis Brammer Méteráru-nemes textil szaküzlet az öltözködés kultúra több szegmensében jelen van, a hazai neves tervezők, méretes szalonok, jelmeztervezők segítségével lefedi az exkluzív méretes öltözködés főbb területeit. Nemes kelméit, méteráruit felhasználják:

-az alkalmi, estélyi és esküvői öltözékek létrehozásában,
-az üzleti élet hivatali öltönyei és kosztümjei varrattatásában,
-a mindennapok finom és elegáns megjelenésének kölcsönzésében,
-valamint a kulturális élet, mint színházak, film produkciók, komoly és könnyű zenei énekesek színpadi megjelenésének kialakításában. Vevői között tudhatjuk a gazdasági és kulturális szféra prominens személyeit, akik családjuktól a méretes öltözködés igényességét tanulták, s generációkon keresztül varrattatják öltözéküket.

08/09/2026
03/09/2026

29/08/2026

Friss, fiatal, selyem, csipke, esküvő, menyasszony, menyecske, örömanya, násznép.Néhány hívó szó, melyek alapján dolgozt...
27/08/2026

Friss, fiatal, selyem, csipke, esküvő, menyasszony, menyecske, örömanya, násznép.
Néhány hívó szó, melyek alapján dolgoztunk, mint a szorgos méhecskék tavasztól a nyáron át.
Igen, jelen vagyunk számos család nagy napján a minőségi alapanyagaink, nemes textileink révén. Némán, de meghatározóan az elegancia jegyében.
És még nincs vége a szezonnak, sok pár választotta szeptembert és októbert az esküvőjük időpontjául.
Köszönjük szépen, hogy a mi csodáinkból készültek a szebbnél szebb esküvői ruhák, menyecske ruhák, vőlegény öltönyök, öröm anya komplék és sok boldogságot kívánunk mindenkinek!

Színek, minták, struktúrák, érzések Minden év augusztusában az év legszínesebb kirakatát készítjük el a Bajcsy -Zsilinsz...
19/08/2026

Színek, minták, struktúrák, érzések

Minden év augusztusában az év legszínesebb kirakatát készítjük el a Bajcsy -Zsilinszky úton közlekedő belföldi és külföldi turistáknak, távolról követő Vásárlóinknak.
Örömmel tapasztaljuk, hogy önfeledten szelfiznek látványos kirakataink elött.
Akik közülük betérnek hozzánk, rácsodálkoznak hogy milyen színes, milyen hangulatos tud lenni egy méteráru üzlet.
Számtalan textil, szín és struktúra, alapanyag, hangulat.
Jó érzés ennek részese lenni, látni simításokat, a tapintásokat, a mosolyokat, a jókedvet!

Várunk mindenkit szeretettel a Kis Brammer Méteráru üzletben!

18/08/2026

Az extravagáns részletek és a luxus textíliák  világa találkozik a  menyasszonyok álmával legújabb kollekciónkban.Hímzet...
31/07/2026

Az extravagáns részletek és a luxus textíliák világa találkozik a menyasszonyok álmával legújabb kollekciónkban.
Hímzett, gyöngyözött, indás és leveles csipkékkel, marabutollas és 3D részletekben gazdag francia különlegességekkel, egyedi minta kínálattal és méltó alapanyagkisérettel készültünk a év menyasszonyainak.
Legékesebb 3D csipkénk a méteráru különlegességek kézzel készült haute couture ékköve.

Tekintsék meg esküvői választékunkat a www.eskuvoimeteraru.hu weboldalunkon vagy személyesen üzletünkben.



Sexy koktélruhák,  glamúros és modern csipke kreációk alapanyagaival  készültünk a designer darabok szerelmeseinek. Egye...
29/07/2026

Sexy koktélruhák, glamúros és modern csipke kreációk alapanyagaival készültünk a designer darabok szerelmeseinek.
Egyedi, kézzel készült francia gyöngyös és flitteres nemes kelmékkel várjuk személyesen üzletünkben illetve a www.pashminatextil.hu weboldalunkon.

Nyári energiák a geometrikus hímzett tüllcsipke varázsával!Ez az ultrakönnyű fehér csipke rendkívül sokoldalú: a fesztiv...
28/07/2026

Nyári energiák a geometrikus hímzett tüllcsipke varázsával!
Ez az ultrakönnyű fehér csipke rendkívül sokoldalú: a fesztiválok merész szettjeitől a sportosan elegáns hétköznapi összeállításokig kiválóan illeszkedik. Jól társítható egy kedvenc szatén ruhájához laza kimonóként, vagy viselje önmagában látványos overálként.

Tekintse meg csipkéinket a www.pashminatextil.hu vagy www.eskuvoimeteraru.hu weboldalainkon.

Cím

Bajcsy-Zsilinszky út 23
Budapest Vi. Kerület
1065

Nyitvatartási idő

Hétfő 10:00 - 18:00
Kedd 10:00 - 18:00
Szerda 10:00 - 18:00
Csütörtök 10:00 - 18:00
Péntek 10:00 - 18:00
Szombat 09:30 - 13:00

Telefonszám

+3612690291

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kis Brammer új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Kis Brammer számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória