24/06/2016
Bevezetés a színelmélet tudományába
A színek a design-ban nagyon szubjektívek. Több tényezőtől is függhet hogy kire milyen hatással vannak pl: lelki állapot, az adott kultúra, vagy vallás és még sorolhatnám.
Tudományosan is vizsgálják a színeket, hogy azok miként hatnak az emberre, ember csoportokra. Az árnyalatok, különböző színvariációk és kompozíciók is fontosak, hiszen egy világos kék és egy sötét kék szín hatásai eltérőek lehetnek.
Semleges Színek:
A semleges színeket számtalanszor használják háttérnek, éppen ezért szüksége van egy másik színre. De vannak esetek hogy egymagukban is használhatók mint domináns szín. A semleges színek jelentése nagy befolyással vannak az őket körülvevő hideg és meleg színekre.
Fekete (semleges szín)
A fekete színnek pozitív szemszögből elegancia, hatalom, és formalitás a jelentése. Negatívan tekintve a halál, a gonosz, az elmúlás és a rejtély szimbóluma. Erre a színre legtöbben negatív jelentésük alapján gondolnak, főleg a nyugati országok.
Szürke (seleges szín)
A homályosságra, ködre emlékeztet. Amellett hogy semleges szín, sokszor a hideg színekhez sorolják. Világosabb árnyalatait a fehérrel, míg sötétebb árnyalatait a feketével szokták párosítani.
Fehér (semleges szín)
A fekete szín inverze (ellentéte). A tisztaság, élet, és erény jelképe. Az esküvő, a tél, az egészségügy és az angyalok jutnak eszünkbe róla. De egyes országokban a gyász színe.
Barna (semleges szín)
A földet, homokot és fát juttatja eszünkbe. A meleg színek csoportjába is sorolható, hiszen a Sárga, Narancs Sárga, és szürke keveréséből állíthatjuk elő. Megbízhatóságot, stabilitást, és állóképességet áraszt magából.
Bézs (semleges szín)
A bézs egy különleges szín, nem igazán meleg, de nem is igazán hideg. Tartalmazza a Fehér hidegségét, és a Barna melegségét.
Csont fehér és krémszín (semleges szín)
Nagyon lágy színek, a Csont fehér közel áll a fehérhez, viszont a krém színnél melegebb.