Hochstein Kft.

Hochstein Kft. Hochstein Kft. Eurohunt Magyarország Cégünk, a Hochstein Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2005. április 25-én alakult.

Kezdetben a DEUSA International GmbH által gyártott Sópaszta magyarországi forgalmazásával foglalkoztunk. 2006-ban jelent meg első katalógusunk, amelyben a Sópasztán kívül már egyéb hasznos vadászati kiegészítőket is hirdettünk.

2006. szeptembere óta az Eurohunt GmbH termékeinek magyarországi forgalmazóiként állunk az érdeklődők rendelkezésére. Folyamatosan bővülő kínálatunkat évente kétszer megj

elenő katalógusunkban és az Eurohunt .hu honlapon mutatjuk be. Szeretettel várjuk kedves Vásárlóinkat Soroksáron, a Hunyadi u. 16/b alatti telephelyünkön, ahol előzetes telefonos egyeztetés alapján megtekinthetik termékeinket. Kínálatunkban szerepelnek többek között a WEGU-GFT vadászati kiegészítői, a német Docter keresőtávcsövek, MORA OF SWEDEN kések, SPYPOINT vadfényképezők, warmX fűthető ruházat, DEERHUNTER vadászati ruházat,VFG fegyvertisztító rendszer valamint az olasz Maremmano minőségi bőr vadászfelszerelési tárgyai. Kínálatunkat folyamatosan bővítjük, az új termékekről katalógusunkból és honlapunkon értesülhet. Célunk, hogy Vadásztársainknak elhozzuk a vadászati piacon megjelent újdonságokat, és a lehető legszélesebb választékot nyújtva szolgáljuk ki a vadászokat és természetjárókat.

Még holnap délelőttig tart a Mossy Oak előrendelési akciónk! Ha most rendelsz bármilyen Mossy Oak terméket 20 000 Ft-os ...
15/05/2014

Még holnap délelőttig tart a Mossy Oak előrendelési akciónk! Ha most rendelsz bármilyen Mossy Oak terméket 20 000 Ft-os rendelési értékig 10%, 20 000 Ft-os érték felett 15%-os kedvezményt adunk! Sőt 20 000 Ft felett ingyenes a kiszállítás! Nézz be hozzánk!

Mossy Oak vadászfelszerelés kategória

Az Eurohunt bőrnadrágok továbbra is szenzációs, 25 400 Ft-os áron kaphatók! Viszont: Ha eddig nem merted megrendelni, me...
12/04/2014

Az Eurohunt bőrnadrágok továbbra is szenzációs, 25 400 Ft-os áron kaphatók! Viszont: Ha eddig nem merted megrendelni, mert féltél, hogy nem lesz megfelelő a méret, most felajánlom neked, hogy
az Eurohunt Komfort bőrnadrág és a Férfi 5-zsebes bőrnadrág rendelése esetén, ha a kiküldött méret nem megfelelő, ingyen küldjük neked a cserét!

Eurohunt bőrruházat kategória

Hamarosan indul a kukorica-vetés, ajánlom figyelmetekbe az Armacol vadriasztó szert, amely már 6 éve bizonyítja hatékony...
14/03/2014

Hamarosan indul a kukorica-vetés, ajánlom figyelmetekbe az Armacol vadriasztó szert, amely már 6 éve bizonyítja hatékonyságát. Szarvas és őz esetében 100% védelmet nyújt, de a vaddisznó okozta vadkár is csökkenthető vele 85-90%-ban!

Armacol - A vadkár elhárításának elegáns

Itt a hó, és neked még nincs hóálcád? Itt az ideje, hogy beszerezd!
25/11/2013

Itt a hó, és neked még nincs hóálcád? Itt az ideje, hogy beszerezd!

A Deerhunter Innovation Sneaky háromdimenziós álcaruhája tökéletes álcázást biztosít a hóborította téli tájban. A ruha felületén található több száz levél tökéletes térhatást kelt, így a vad számára szinte észrevehetetlenek

Óriási Deerhunter ing-vásár az Eurohunt webshopban! Ha rendelsz két inget, a harmadikat 50% kedvezménnyel kapod!
20/11/2013

Óriási Deerhunter ing-vásár az Eurohunt webshopban! Ha rendelsz két inget, a harmadikat 50% kedvezménnyel kapod!

A dán Deerhunter évről évre nagy hangsúlyt fektet az ing-kollekció megújítására, frissítésére. Ezért viszonylag gyorsan cserélődnek a modellek, gyakoriak a leértékelések az új termékek érkezése miatt. Mivel közeleg a karácsony,

Most minden LedLenser lámpához ajándékba adunk egy K1 kulcstartó lámpát! 11 szuper LedLenser lámpa kapható 2 hétig verhe...
12/11/2013

Most minden LedLenser lámpához ajándékba adunk egy K1 kulcstartó lámpát! 11 szuper LedLenser lámpa kapható 2 hétig verhetetlen áron! Nézz be hozzánk, mert biztosan szükséged van egy komoly lámpára!

Keresőlámpák, kézilámpák, zseblámpák kategória

2013.11.08 Az Internetes Vásárlás Napja az EUROHUNT-nál is!2013.11.08. 00:00 -24:00-ig Az EUROHUNT webshopban minden ter...
07/11/2013

2013.11.08 Az Internetes Vásárlás Napja az EUROHUNT-nál is!

2013.11.08. 00:00 -24:00-ig Az EUROHUNT webshopban minden terméket 10% kedvezménnyel vásárolhatsz meg! Ráadásként még a szállítási díjat is elengedjük!

Eurohunt webshop

A dán Deerhunter vadászruházat teljes kínálata az Eurohunt webshopban! Sok új kedvező áru kifutó és akciós termék is fel...
07/11/2013

A dán Deerhunter vadászruházat teljes kínálata az Eurohunt webshopban! Sok új kedvező áru kifutó és akciós termék is felkerült az oldalra! Érdemes bekukkantani!

Deerhunter vadászruházat kategória

Csodaszép egzotikus ékszerek a Hochstein műhelyből. Kedves bátyám Hochstein Gyuri keze munkáját dicsérik ezek az egyedi ...
05/11/2013

Csodaszép egzotikus ékszerek a Hochstein műhelyből. Kedves bátyám Hochstein Gyuri keze munkáját dicsérik ezek az egyedi kézzel készített nyakbavalók.

Itt az új P7.2! Erősebb, könnyebb és olcsóbb!
30/10/2013

Itt az új P7.2! Erősebb, könnyebb és olcsóbb!

Nálunk már kapható az új P7.2, a csúcslámpa továbbfejlesztett változata! A P7 200 lumenjéhez képest a P7.2 fényereje 320

10/04/2013

Most nézzetek be az Eurohunt webshopba, ott is a Deerhunter Outlet-be, mivel több, mint 120 kedvező áru kifutó modell közül választhatjátok ki a legjobb darabokat!

http://www.eurohunt.hu/deerhunter-recon-csalad
18/09/2012

http://www.eurohunt.hu/deerhunter-recon-csalad

A Deerhunter 2012-es őszi kollekciójának legnagyobb durranása minden bizonnyal az új Recon ruházati család, amely a high tech anyagok mellett egy forradalmian új álcamintázatot használ, mely az EQUIPT nevet kapta.

Cím

Hunyadi. Utca 16/B
Budapest
1239

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 17:00
Kedd 08:00 - 17:00
Szerda 08:00 - 17:00
Csütörtök 08:00 - 17:00
Péntek 08:00 - 17:00

Telefonszám

+3612873906

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Hochstein Kft. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Hochstein Kft. számára:

Megosztás