15/05/2026
A legszebb ponty, amit valaha fogtam
Bence a hétvégén sort kerített az idei 2. balatoni horgászatára, ezúttal is az északi oldalon. A legfőbb eszközök ismét a 4.50-es távdobó botok, a BaitBait bojlik és a dobócső voltak. A reggeli etetést és bedobást követően, még pakolászás alatt az első órában meg is érkezett az első húzós kapás. Egy 5-6 kg forma egészséges balatoni töves volt az elkövető, aki a 20mm-es Yoda bojlit kívánta meg. Remek kezdés volt! Ezután viszont a szél teljesen megállt, és a nap folyamán a tükörvízben csak kisebb pontyokat, keszegeket és törpeharcsákat sikerült fogni. Illetve 1-2 balinrablást látva a pergetőbot is előkerült, amivel sikerült elcsípni egy balint is.
Az éjszaka folyamán nem volt kapásom. Reggel szinte pontban 7-kor viszont csippant egyet a jelzőm, amit lassú, de határozott húzós kapás követett. A botra ráemelve hosszú percekig csak tartottam azt, egy centit nem tudtam tekerni az orsón. Miután a hal erőteljesen elment jobbra és megfordult, csak lassan tudtam a part felé terelni, és a parthoz közeledve a mellettem lévő nádszigetbe is berongyolt, ahonnan aztán a botot csak lazán tartva, nem erőltetve szerencsére magától kijött! Nagyon jól jött az 57-esre vastagodó bitang dobóelőke, ami bírta a súrlódást! Ezután már csak nagyon óvatosan fárasztottam a halat, mert féltem, hogy megsérült a zsinór.
Elképesztő volt, ahogy a part előtt felbukkant a hatalmas aranyszínű test és a piros farokúszó. Nehezen hagyta magát megmeríteni, de aztán sikerült! Óriási megkönnyebbülés volt, hogy meglett!
Soha nem láttam ennyire gyönyörű színekben pompázó, hibátlan óriási pontyot! 😍 Egyszerűen nem volt hiba a halon. A 17 kg-os súlyával az eddigi legnagyobb balatoni pontyom lett, amit parti dobós pecával sikerült horogra csalni, nem behúzva!
Nem mondok semmi újat: a Balaton egy csoda 💙