01/11/2021
november 1-2. mindenszentek és halottak napja...
A fejünk felett haladó áldott Nap, Szent András havában rideg, pengeéles fényeivel és a hideg hajnalaival birtokba veszi az étert, hogy kérlelhetetlen erővel vonja meg melegségét az Anyaföldtől. Kimért, egyre erőtlenebb sugarai laposan terítik már fényüket a tájra. Árnyék vetül most mindenre. Az elmúlás, a halál árnyai ezek, amelyben ember-lelkünk ilyenkor, november elején, egy pillanatra még „rátekint", s megsiratja mindazt, amelyet az évkör átellenes időszaka szimbolizál.
Az életető fény gyönyörét, a természet zsendülését, a rügyfakadást, a virágzás örömét, az életbe, a termékeny jövőbe vetett hit biztonságát, az élet virágillatú, reményt keltő, szépséges tavaszi vibrálását. Rátekint mindarra, ami elmúlt....
Mert ez a dolgok rendje itt a földi létben, hogy a fénnyel szemben az árnyékot is lássuk. Mert ahogyan november elején sötét árnyak lengik be a tájat, úgy lengi be lelkünket is a földi elmúlás, az átváltozás, „illata" szerte a világban. A földi lét mulandóságának erői kerítik hatalmába az embert, s a hősök, az ősök szelleme lengi be az élők világát...
Ám az igazi, az Örök, a kozmikus Élet nem hal meg, az ragyog. Csak idelenn a földi létben alakul át minden. Ez a nagy Anyatermészetnek a metamorfózisa. Ez az évkör körforgásának, a halottainkról való régmúltba visszanyúló, archaikus emlékezésnek a nagy titka. S éppen az élet és a halál kettőssége az, amely ember számára legnehezebben elfogadható, legfájdalmasabb tétele a Teremtés törvényének...
Ám nem a testi halállal, az elmúlással való szembesüléstől fél igazán az ember. Hanem a Teremtő végtelen erejétől és nagyságától, amelyben törpévé zsugorodik az önmaga elmúlásától, a földi „hatalmának" pusztulásától rettegő, önérdekkel teli, porszemnyi ember...
FORRÁS: WIEBER ORSOLYA
Leaving a legacy - https://apesyto.com/
