03/08/2025
Az utóbbi időben mondhatni eléggé csendben voltam. Ennek az egyik oka, hogy 2024 elején polcra kellett raknom a vázkészítést, mint full time tevékenység és visszamenni alkalmazotti munkakörbe dolgozni.
És ja, nem örültem hogy itt van egy olyan szakma, amiben rengeteg szépség, érték és művészet van, jó lenne tovább vinni, mégsem tudok belőle megélhetést csinálni. Nehéz volt szembesülni az elődeim sztorijaival, hogy elfáradtak, kiégtek, nehéz, küzdelmes, nem éri meg és az itthoni valóság szokásos velejárói.Azt láttam, ha ebben a felállásban folytatom ez várhat rám is.
Szóval!
Azzal párhuzamban, hogy elkezdtem újra munkahelyen dolgozni, elhatároztam, hogy ha egy mód van rá egy másik országban próbálok szerencsét (és közben az egyik szemem sír, mert hatalmasra tartom a magyar kultúrát, a magyarok tehetségét és az otthoni környezet szépségét és nagyon tud hiányozni, szinte minde nap). De ha egy előnye van 2025 jelen korának, hogy van lehetőség eldönteni, hogyan, hol és milyen minőségben élem az életem és mit hozok ki abból amim van.
Elkezdtem külföldi műhelyeket megkeresni, főleg Olaszországban és Angliában, hogy lehetne-e csatlakozni valahogy, mint vázkészítő. 98%-ban nem kaptam választ, ha pedig igen, az sem az “igen gyere” volt. Aztán tavaly szeptemberben épp nyaralni voltunk Padovában, amibe nyilván beiktattam 1-2 műhelylátogatást is. Ezek közül az egyik a Cicli Barco volt, ahol a személyes találkozáskor elindult egy beszélgetés arról, hogy esetleg csatlakozhatnék hozzájuk, mint vázkészítő. Nem számítottam rá, hogy ez pont akkor és ott fog összejönni, de nyilván minden alkalommal, amikor egy műhelyhez látogattam ott volt a fejemben, hogy mi lenne ha…
Miután visszatértünk Magyarországra persze minden ment tovább, de elindult a háttérben egy több hónapig tartó egyeztetés Barcoékkal a hogyan továbbról és a lehetőségekről. Ez a folyamat 2025 elejére ért révbe. Azóta náluk dolgozok hivatalosan is, mint full time vázkészítő. Szóval a hallgatásom oka ez volt. Nem akartam elkiabálni semmit. És bár az elmúlt bő fél év olyan volt az életembe mintha bevágtak volna egy mosógépbe, de lépésről lépésre szépen összeállt minden, vagyis ez még jelenleg is tart, de azért néha már fel is fogom, hogy mi történt.
Konklúzióként pedig eddig annyit, hogy Olaszországban nagyon más élni, mint nyaralni, pláne ha nem beszéled a nyelvet, szóval a filmes dolce vita-ért itt is meg kell dolgozni és idő lehet mire tapasztalod.Viszont annyit mindenképp elmondhatok, hogy a szakmát tudom folytatni, tanulni, csinálni. Nem is akármilyen módon. Rengeteg gyakorlatot tudtam már szerezni eddig is. Az elmúlt időszakban legalább 100-150 felső kategóriás vázon dolgozhattam. Hatalmas bizalmat és rengeteg segítséget kapok a csapattól, nem csak szakmailag hanem emberileg is. Abszolút befogadnak, támogatnak, tanítanak. Maurizio, Alberto és Gianluca személyében pedig egyszerre 3 jedi mestert is kaptam a hátam mögé, akik egyengetik az utam minden nap.
Ami pedig a Slik jövőjét illeti, egyenlőre nagy tervek nincsenek. Nyilván vázakat a márkán belül most nem készítek. A Barco-nál készült munkáimat, how it’s made-eket viszont szeretnék megosztani veletek a jövőben. Meg folytatni a dokumentiációját a tapasztalatimnak, hiszen ezzel a céllel indult anno a facebook és később az insta oldalam is. Ha pedig bárki megkívánna egy kézzel készült vázat, akkor most már talán mondhatom azt, hogy ajánlom a műhelyünket a Cicli Barco-nál!
