Tótágas Könyvesbolt Győr

Tótágas Könyvesbolt Győr Tótágas Könyvesbolt Győr, Könyvesbolt, Aradi vértanúk útja 8, Gyor elérhetőségei, térképes helyadatai és útbaigazítási információi, kapcsolatfelvételi űrlapja, nyitvatartási ideje, szolgáltatásai, értékelései, fényképei, videói és közleményei.

19/10/2016

Oscar Wilde:
Az önző óriás

Iskolából jövet minden délután bementek a gyerekek játszani az óriás kertjébe.
Szép, nagy kert volt, gyenge zöld fű borította. S a fű között, mint a csillagok, itt is, ott is gyönyörű virágok nyíltak, és volt a kertben tizenkét őszibarackfa is, amelyek tavasszal rózsás, gyöngyös virágdíszbe borultak, ősszel meg súlyosan ült rajtuk az érett gyümölcs. A fákon madarak tanyáztak és olyan édesen énekeltek, hogy a gyerekek abba – abbahagyták a játékot, és az énekre figyeltek.
– Milyen jó itt! – kiáltották egymásnak.
Egy nap aztán hazatért az óriás. Barátjánál volt látogatóban, a cornwalli óriásnál, és hét esztendeig időzött nála. De hogy letelt a hét év, s ő elmondta már minden mondandóját, hiszen a szó belőle se áradt parttalan, elhatározta, hogy hazatér a kastélyába. Amikor megérkezett, látta, hogy a kertben gyerekek játszanak.
– Mit csináltok ti itt? – kiáltott rájuk durva, nagy hangon, és a gyerekek elszaladtak.
– Az én kertem az én kertem – mondta az óriás –, ezt mindenki beláthatja, és én nem engedem meg, hogy kívülem bárki is játsszék benne. – Magas fallal vette hát körül és kiakasztott egy táblát:
A KERTBE LÉPNI
SZIGORÚAN TILOS!
Igen-igen önző óriás volt.
Szegény gyerekeknek most már nem volt hol játszaniuk. Próbáltak ugyan játszani az országúton, de az országút nagyon poros volt, tele éles kövekkel, sehogyan se tudták megszokni. Így aztán iskola után rendesen a magas falat kerülgették, és a túloldali szép kertről beszélgettek.
– Milyen jó is volt odabent – mondogatták.
Aztán megjött a tavasz, s az egész vidék telis-tele lett apró bimbókkal és kicsi madarakkal. Csupán az önző óriás kertjében maradt meg a tél. A madarak, nem lelvén a gyerekeket, nem énekeltek benne, és a fák is elfelejtettek virágozni. Egyszer egy szép virágszál kidugta mégis a fejét a fűből, de amikor megpillantotta a tiltó táblát, annyira megsajnálta a gyerekeket, hogy visszabújt a mélybe és aludt tovább. Nem érezte jól magát ott senki, csak a hó meg a fagy.
– A tavasz megfeledkezett erről a kertről! – kiáltották –, így hát itt élünk majd egész éven át.
A hó beborította a gyepet nagy, fehér köpönyegével, a fagy pedig beezüstözte a fákat. Aztán meghívták az északi szelet, hogy lakjék náluk, és az északi szél el is jött. Bundájába burkolózott és egész nap ott süvített a kertben és lefújta a kémények tetejét.
– Pompás egy zug ez – mondta –, hívjuk meg vendégül a jégesőt is. Így aztán eljött a jégeső is. Minden álló nap három óra hosszat dörömbölt a kastély fedelén, míg össze nem törte majd mind a cserepeket, aztán körbe-karikába szaladgált a kertben, sebesen, ahogy csak tőle telt. Ruhája szürke volt és lehelete akár a jég.
– Nem értem, miért késik olyan sokáig a tavasz – mondta az önző óriás, amint az ablakban ült és kitekintett a hideg, fehér kertre –, remélem, majd csak megváltozik az idő.
De a tavasz nem jött el, se a nyár. Az ősz arany gyümölcsökkel díszítette a kerteket, de az óriás kertjének nem adott semmi díszt. – Túlságosan önző – mondta az ősz. Így aztán tél volt a kertben szakadatlanul; északi szél és jégeső, fagy és hó járták táncukat a fák között.
Egy reggel az óriás ébren feküdt az ágyában, amikor egyszerre csak valami gyönyörűséges zenét hallott. Olyan édesen szólott, hogy azt gondolta, bizonyára a király zenészei vonulnak arra. Pedig valójában csak egy kis kenderike fütyörészett az ablak előtt, de az óriás olyan régen nem hallott a kertjében madárfüttyöt, hogy most úgy tetszett neki, ez a leggyönyörűbb muzsika a világon. És egyszerre csak a jégeső abbahagyta táncát a feje fölött, az északi szél se süvített többé, és a nyitott ablakon át gyönyörűséges illat szállt be hozzá.
– Azt hiszem, megjött végre a tavasz – mondta az óriás; és kiugrott az ágyból és körülnézett.
És ugyan mit látott?
Bizony csodálatos dolgokat. A fal egy kis hasadékán bemásztak a gyerekek, és most odafenn ültek a fák ágai között. Amerre csak nézett, mindegyik fán egy kisgyerek. És a fák, örömükben, hogy a gyerekek visszatértek, egyszeriben kivirultak és gyengéden lengették ágaikat a gyerekek feje fölött. Madarak repkedtek körülöttük és boldogan csicseregtek, és a virágok kidugták fejüket a zöld fűből és mosolyogtak. Bizony gyönyörűség volt nézni. Csupán az egyik sarokban volt még mindig tél. Legtávolabbi zuga volt ez a kertnek, és egy kisfiú állt benne. Olyan kicsi volt, hogy nem érte el a fa alsó ágait, és csak kerülgette, kerülgette és keservesen sírt. A szegény fát pedig még egyre jég és hó fedte és az északi szél zúgott, süvített körülötte. – Kapaszkodj fel, fiacskám – biztatta a fa és lehajtotta ágait, amilyen alacsonyra csak tudta; de a fiúcska nagyon is kicsi volt.
És az óriás szíve ellágyult, amint kitekintett.
– Mennyire önző voltam! – mondta. – Most már tudom, miért nem akart eljönni ide a tavasz. Fölteszem azt a szegény kisfiút a fa tetejére, és azután lerontom a falat, hadd játsszanak örökkön-örökké kertemben a gyerekek. – És bizony nagyon bánta, amit tett.
Lesurrant hát a lépcsőn, nagy óvatosan kinyitotta a főkaput, és kilépett a kertbe. De a gyerekek, mihelyt megpillantották, úgy megijedtek, hogy elszaladtak mind, és a kertben újra tél lett. Csak az az egy kisfiú nem szaladt el, mert a szeme tele volt könnyel, és nem látta, hogy az óriás közeledik. És az óriás odalopózott a háta mögé, gyengéden megfogta és föltette a fa tetejére. És a fa azon nyomban kivirágzott, madarak szálltak ágaira és fütyörésztek, és a kisfiú kinyújtotta a karját és átölelte az óriás nyakát és megcsókolta. És a gyerekek, amikor látták, hogy az óriás nem gonosz többé, visszaszaladtak, és velük együtt visszatért a tavasz is.
– Legyen a tiétek ez a kert, gyermekeim – mondta az óriás, és fogott egy hatalmas fejszét és lerontotta a falat. És amikor az emberek déli tizenkét órakor piacra mentek, ott lelték az óriást: játszadozott a gyerekekkel a leggyönyörűbb kertben, amelyet valaha is látott a világ.
Egész álló nap együtt játszottak, és amikor beesteledett, a gyerekek odamentek az óriáshoz, hogy elbúcsúzzanak tőle.
– De hát hol van az a kis társatok? – kérdezte az óriás. – Akit feltettem a fára.
Mindnyájuk közül ezt a kisfiút szerette a legjobban, mert az megcsókolta.
– Nem tudjuk, hova lett – felelték a gyerekek. – Elment már.
– Mondjátok meg neki, hogy jöjjön el holnap, de biztosan – mondta az óriás. De a gyerekek azt válaszolták, hogy nem tudják, hol lakik, és nem is látták azelőtt soha; és az óriás nagyon elszomorodott.
Minden délután, mihelyt vége volt az iskolának, a gyerekek eljöttek és játszottak az óriással. De az a kisfiú, akit az óriás úgy megszeretett, nem jött el soha többé. S bár az óriás nagyon kedves volt mindnyájukhoz, mégis majd elepedt első kis barátja után, és gyakran emlegette.
– Hogy szeretném látni! – mondogatta.
Teltek, múltak az évek, és az óriás megöregedett és elgyengült. Nem tudott már játszani se, csak egy nagy karosszékben üldögélt, s onnan figyelte a gyerekek ugrándozását és gyönyörködött a kertjében.
– Sok szép virágom van – mondta –, de mégis a gyerek a legszebb virág.
Egy téli reggel, öltözködés közben, kitekintett az ablakán. Már nem gyűlölte a telet, mert tudta, nem más az, mint az alvó tavasz, és csak pihennek ilyenkor a virágok.
Hirtelen ámulva dörzsölte meg a szemét és nézett, egyre csak nézett. Mert bizony csoda dolgot látott! A kert legtávolabbi sarkában gyönyörű fehér virágba borult az egyik fa. Ágai aranyosak voltak és ezüstgyümölcsök csüngtek róluk, és a fa alatt ott állt az a kisfiú, akit úgy szeretett.
Nagy-nagy örömében lefutott a lépcsőn az óriás, ki a kertbe. Keresztülvágott a gyepen, és közeledett a gyerekhez. És amikor odaért hozzá, elvörösödött haragjában és azt mondta:
– Ki merészelt sebet ütni rajtad?
Mert a kisfiú tenyerét két szög járta át és két szög járta át kicsi lábát.
– Ki merészelt sebet ütni rajtad? – kiáltotta az óriás. – Mondd meg nekem, hadd veszem legsúlyosabb kardomat, hadd vágom ketté!
– Megállj – felelte a gyerek –, mert az én sebeim a szeretet sebei.
– Ki vagy te? – kérdezte az óriás, és szívét megfoghatatlan félelem szorította össze, és térdre borult a gyerek előtt.
A gyerek pedig rámosolygott az óriásra és így szólt hozzá: – Egykor te játszani hagytál engem a te kertedben; de ma te jössz el velem az én kertembe, a Paradicsomba.
És amikor a gyerekek aznap délután beszaladtak a kertbe, holtan lelték az óriást a fa alatt, amely telis-tele volt fehér virággal.
Fordította: Lengyel Balázs

Megérkezett! :)Cím: Válós regénySzerző: Vavyan FableKiadó: FabyenEredeti ár: 2999 FtEredeti ár: 2549 FtElütnek és cserbe...
17/10/2016

Megérkezett! :)

Cím: Válós regény
Szerző: Vavyan Fable
Kiadó: Fabyen
Eredeti ár: 2999 Ft
Eredeti ár: 2549 Ft

Elütnek és cserbenhagynak egy kutyát az úton. A gázolás szemtanúja - egy zsaru - orvoshoz viszi az ebet, és igyekszik megtalálni annak gazdáját az ömlő esőben. Sikerrel keres-kutat. A már-már haldokló nő kórházba kerül a csalitosból. Wales nyomozó a tettesekre pályázik, ám ehhez előbb az indítékot kell kiderítenie. Az összevert lány maga is zsaru, komplikáltnak rémlő kapcsolati viszonyokkal, borzongató bűnüldözői múlttal. Wales és csapata az ismeretségi körét, régebbi és újabb letartóztatásait, haragosait vizsgálja. Miközben mind több és több bűnténybe botlanak, gyermekrontók, mafflások, pszichopaták kerülnek látóterükbe, látszólag egyre távolabb jutnak az eredeti ügytől, az elkövető(k)től.
Ráadásul a memóriazakkant lány biztosra veszi, hogy Wales a kedvese, hiába bizonygatja ennek ellenkezőjét a volt férje és a próbapasasa, valamint a válófélben lévő Wales maga is. Mindezt tetézve a lábadozó Yahya a nyomozásban is részt akar venni.
Sőt, részt is vesz.

Válós regény? Azt hiszem, ezzel fogom túlélni a sajátomat. (Lelóczkiné Hetti)

Válóságshow! (Szabó Anikó)

Kulcs a sütôben, vacsora a lábtörlô alatt!
Fable-t olvasok! (Szabó Bernadett)

05/09/2016

JÖN! JÖN! JÖN!

Leslie L. Lawrence: A kútba rejtett szobor kolostora 1-2.

Leslie L. Lawrence Dzsampal kolostorában keresi az elrejtett gtert, a legendás aranyszobrot. Mások is keresik, és gyilkolni is hajlandók érte. Meg is teszik. Többször is, egymás után. Domingos de Carvalho új tetőt épít a kolostorra, Leticia hisztérikus rohamokat kap, Snoopy ennek ellenére elégedetten fütyörészik a nem is igazi folyosón. A gyanús lepcsa nyomódúcokat árul, majd fény derül egy régi kút titkára. Közben Nyömden is kijózanodik, az álarcos szerzetesek pedig eltáncolják a csam táncot. Mindenki örül a boldog végnek, kivéve, akik rossz újjászületést nyertek az istenektől.

Várható megjelenés: 2016. november 14.

Hamarosan előrendelhető a Könyvtündéren!
www.konyvtunder.hu

01/09/2016

...."Egyszer több napig csatangoltam a hegyek között. Reggel volt, amikor a domboldalon lejöttem, a völgyben major feküdt. Kora szeptember volt, még nyár és már ősz, szélcsend és a fátyolos nap félhomálya. Most, gondoltam, most találkozom vele, aki éppen úgy tudja, hogy eljövök, mint én, hogy ő eljön. Vele, aki éppen úgy erre ébredt ma reggel, hogy ma; vele, aki minden lépésének értelmét abban látja, hogy közelebb ér hozzám, aki minden idegen szemébe keresve néz, hátha én vagyok, aki tudja, hogy jövök, mint én, aki tudom, hogy közeledem hozzá, aki ha vonatra száll, arra gondol, hátha ott ülök, valakinek a nevét hallja, azt hiszi, az enyém, hangot hall, azt hiszi, én beszélek. Most találkozom vele ott a majorban, ott hever a fák alatt, olvas, hogy az időt valamivel töltse, míg jövök, ott vár, mint mindig, vár, vár, és amikor meglát, felkel és jön,természetesen, szó nélkül, jön velem, és én vele, együtt, mert ő lett én, és én lettem ő, és ettől a pillanattól kezdve ilyesminek, hogy én, már nincsen különös értelme. A majoron átmegyek. Mintha ő lennék, úgy nézem az álmos gazdatisztet, a bérest, az urasági lakást, ablakain fehér függönnyel. Itt élt, de most már jön velem. Kérdezés, szó nélkül. Mit fog mondani először? Valami nagyon egyszerűt, talán azt, hogy éhes vagyok. Talán azt, hogy kavics ment a cipőmbe. Én ránézek, és azt gondolom, szép, de nem ejtem ki, mert ő már tudja, hogy ezt akarom mondani, és komolyan mosolyog. Átmegyek az úton, és fölfelé kapaszkodom. Egészen nyugodt vagyok. Ebből a nyugalomból tudom, hogy csakugyan találkozom vele. Milyen különös, hogy egyszerre megoldódott, egyszerre sima lett minden, már jöhet, ami akar. Ott van. A fűben fehér ruha kék pettyekkel. Ő az. Csepp szorongás sincs bennem. Először életemben nem félek. Most már jó. Felérek, az út balra fordul, a füves domb elválik az égtől, és látom, hogy mögötte kötélen sereg ruha szárad, a kék pettyes is. Az oldalban pedig nincs senki."...

Hamvas Béla

10/08/2016

:) A LÚD

A lúd az álmadarak családjához tartozik, azért, mert madárnak madár ugyan, de röpülni legföljebb ha annyira tud, mint annak idején Farmann tudott. A lúd testét tollazat borítja, amely nemcsak télen, hanem nyáron át is jó melegben tartja a testét. E tollazat színe fehér, ami által az egész lúd fehér, mégpedig, ha feldobják is fehér, ha leesik is fehér. Nagyságára nézve a lúd közepes nagyságú állat, amennyiben jóval nagyobb a tyúknál, de jóval kisebb a disznónál. Rovarnak persze óriási lenne, őslénynek viszont parányi lenne, százlábúnak pedig rettentő nyomorék lenne, mert mindössze két lába van. A lúd igen formás madár, amikor jól meghízva az udvaron tipeg, hasonlít a kövér kofákhoz. Szép sárga csőre van, amely a fejéből előre kinyúlik, mert ha befelé nyúlna a fejébe, akkor nemcsak hogy nem tudna vele enni, hanem folytonosan ingerelné a torkát, és köhögnie kellene. A lúd hangját, mely éppenséggel nem hasonlít a Carusóéhoz, gágogásnak nevezik.

A fiatal lúd neve liba, ami annál különösebb, mert a tizenhat esztendős falusi libákat, ha megöregszenek, nem lúdnak, hanem vén tyúknak nevezik.

Az eleven liba csupán falun fordul elő, ahol dacára annak, hogy manapság is csapatosan legelész a mezőn, az úgynevezett libapásztor felügyelete alatt, aki maga is liba, s gyakran szerepel az operettekben és a mesékben, mint a királyfi szerelmese.

A lúd igen hasznos állat, ami alatt azt értjük, hogy az emberek levágják, s a húsát megeszik. Levágás előtt a ludat tömik, azaz erőszakkal etetik, tehát korántsem bánnak vele olyan rosszul, mint az emberekkel, akiket a legritkább esetben, levágás előtt azonban sohasem, tömnek.

A ludat már a régi rómaiak is ismerték; ők csinálták azt a szép latin szót, hogy: tónaludátusz, ami tulajdonképpen nem is igaz, mert nem usz át, hanem csak egy kis darabon beusz, aztán visszaúsz; ami a tón átusz, az nem lúd, se nem hal, hanem csónak vagy úszóbajnok.

Kétféle lúd van: házilúd és vadlúd. Sokféle állattal van ez így, például van háziszamár és vadszamár, házinyúl és vadnyúl, de viszont csak állatokkal van így, egyéb használati tárgyakkal már nem, tehát ha van is házikabát, azért nincs vadkabát, mert ez utóbbit utcai kabátnak hívják.

A vadlúd valamivel kisebb, mint a házi lúd, igazi madár és nem álmadár, mert tud röpülni, sőt a "V" betűt is ismeri, mert röpülés közben a vadludak csapatja "V" betűt formál, éppen úgy, mint a darvak, amelyek szintén intelligens állatok. A "V" betű ismeretén kívül a vadlúd intelligenciájára vall az is, hogy őt az emberek nem eszik meg, mert a megevés ellen sikerrel tud védekezni, egyrészt azáltal, hogy a húsa rossz, másrészt éppen azáltal, hogy oly magasan röpül, hogy a legéhesebb embernek is csupán az étvágya száll föl odáig.

1920

Részlet Nagy Lajos: Képtelen természetrajz c. könyvéből.

03/08/2016

Az új Harry Potter már előrendelhető!
Várható megjelenés: 2016. október 25.

cím: HARRY POTTER ÉS AZ ELÁTKOZOTT GYERMEK - ELSŐ ÉS MÁSODIK RÉSZ
szerző: J. K. ROWLING - JACK THORNE - JOHN TIFFANY
kiadó: ANIMUS KIADÓ KFT.
kiadás éve: 2016
Terjedelme: 320 oldal
ISBN: 9789633244654

ára: 3390 Ft
kedvezmény: 10%
internetes ár: 3051 Ft
Itt tudod előrendelni: http://www.konyvtunder.hu/index.php?tid=213482

Harry Potter élete sosem volt könnyű - és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskolás korú gyermek apjaként kell helyt állnia.
Miközben Harry a múlttal viaskodik, ami nem hagyja magát eltemetni, legkisebb fiának, Albusnak meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

29/07/2016

Szellemi immunerősítő pirula könyvmolyoknak. :)

06/07/2016

WILLIAM BLAKE: A LÉGY

Kis legyecske,
Játszi nyarad
Összetört buta
Kezem alatt.

Nem vagyok én is
Légy, mint te, szegény?
S nem vagy te ember,
Akárcsak én?

Nekem is izlik
A tánc, dal, a méz,
Mig le nem üt
Egy vaksi kéz.

Ha a tudat élet
És sugár
És a tudat
Hiánya halál:

Akkor én boldog
Légy vagyok,
Akár élek,
Akár halok.

Fordította: Szabó Lőrinc

29/06/2016
29/06/2016

Alfred Tennyson:
A patak

I.

Onnét jövök, hol szárcsa, gém
Tanyáz. Egy nagyot szöktem -
S már a haraszt közt csillogok
S lent csörtetek a völgyben.

A halmok mentén rohanok,
Siklom sziklák gerinczén,
Ötven hidon, húsz falun át
S egy kis városka mentén.

Míg a tanyához eljutok
Hol a folyamba ömlöm:
Az ember jő, megy, - én megyek
Előre csak örökkön.

II.

Csacsogva, csörgve törtetek
Szirten, kövön, fövényen:
Lankáson lejtve lépdelek,
Suhanok a sekélyben.

Minden kis öblöt megfutok
Imbolyogva, enyelegve:
Ha szigethez eljutok
Rám hajlik fűz, rekettye.

Csak csacsogok, csak csevegek
Míg a folyóba ömlöm:
Az ember jő, megy, - én megyek
Előre csak örökkön.

III.

Itt megbúvom, ott fölbukom,
Egy-egy virág reám hull,
Itt egy sügér, ott fürge kolcz
Szegődik, uti társul.

És itt-ott hópehelyt sodor
Játszi habból szeszélyen:
És itt és ott ezüst fodor
Csillog arany fövényen.

És mind viszem, elrengetem,
Míg a folyóba ömlöm:
Az ember jő, megy, - én megyek
Előre csak örökkön.

IV.

Köszöntöm a zöld pázsitot,
Az árnyas ligetecskét:
Megcsókolom a hű szívek
Szelid, szép nefelejtsét.

Itt kiderül, ott elborul,
Most fecske szántja orczám,
Víg tánczot jár a napsugár
Ágyam fehér homokján.

Hold-, és csillagfénynél suttogok
Tövisbokor tövében,
Lappangva, félve elbuvok
Nádasom erdejében.

S csacsogva tovább csörtetek
Míg a folyóba ömlöm:
Az ember jő, megy, - én megyek
Előre csak örökkön.

Fordította - Jánosi Gusztáv

Cím

Aradi Vértanúk útja 8
Gyor
9021

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 18:00
Kedd 09:00 - 18:00
Szerda 09:00 - 18:00
Csütörtök 09:00 - 18:00
Péntek 09:00 - 18:00
Szombat 09:00 - 12:00

Telefonszám

+3696336613

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Tótágas Könyvesbolt Győr új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Tótágas Könyvesbolt Győr számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória