Egyedi cukiságok boltja

Egyedi cukiságok boltja Kínálatunkban egyedileg tervezett és készített termékeket találsz, amelyeket kiváló minőségű alapanyagokból készítünk hagyományos és 3D nyomtatással.

04/02/2026

Szinte hihetetlen, de már februárt írunk, jövő hónapban érkeznek a NAV által, a magánszemélyek részére készített személyi jövedelemadó bevallás tervezetek, ebből pedig következik a minden évben aktuális téma, az a bizonyos 1+1%

Sokan kérdezik, miért fontos az adó 1%-a, pontosabban annak a felajánlása egy-egy szervezet számára.
Mint mindenhez a világon, egy civil szervezet, egyesület, alapítvány, egyház működéséhez is anyagi források szükségesek. Általánosságban pedig elmondható, hogy sok kicsi sokra megy.
Ráadásul a felajánlónak ez az egész nem kerül semmibe, csupán egy perces adminisztráció a nyilatkozat kitöltése és benyújtása.

És hogy én miért pont a VAM - Virtuális Asszisztensek Magyarországon Egyesületnek adom az adóm 1%-át?

Mert hiszek abban, hogy egy szakma akkor tud igazán erős lenni, ha van mögötte közösség.
A virtuális asszisztensi lét sokszor magányos műfaj: otthon, egyedül dolgozunk, mégis rengeteg közös kérdésünk, kihívásunk és célunk van.

A VAME számomra nem csak egy egyesület.
Ez egy szakmai tér, ahol tanulhatok, kapcsolódhatok, ahol tapasztalatot cserélünk, és ahol a virtuális asszisztensek érdekei valódi képviseletet kapnak. Ezekből én személy szerint is sokat profitálok – szakmailag és emberileg egyaránt.

Az adóm 1%-ának felajánlása számomra egy tudatos döntés, ilyen formán is tudok visszaadni abból, amit kapok, és hozzájárulni, hogy a VA szakma láthatóbb, elismertebb és stabilabb legyen hosszú távon is.
Az 1% felajánlása nem csak pénz, hanem egy gesztus is, hogy fontos nekem ez a közösség, a szakma és azok az emberek, akik velem együtt benne dolgoznak.

"Egyedül lehet gyorsan haladni, de együtt sokkal messzebbre jutunk."

26/11/2025

Pénzügyi és hivatali adminisztráció vállalkozásoknak, egyesületeknek. Tanácsok és szakértői tippek Halasi Nóra virtuális asszisztenstől

03/09/2025

🍂 Itt van az ősz, itt van újra...

Egyesek úgy tartják, hogy az ősz 🍁 az újrakezdés 🆕, bizonyos szempontból a megújulás ♻ időszaka. Miért ne lehetne új kezdet is, például egy új együttműködés 🤝 kezdete?!

Nem kell varázslat 🔮 ahhoz, hogy több időd legyen, elég, ha az adminisztrációt rám bízod. A felszabadult időben koncentrálhatsz arra, ami valóban nem működik a személyes közreműködésed nélkül.

Ha vállalkozóként jól jönne néhány plusz óra már holnaptól, írj nekem, és megbeszéljük, miben tudlak támogatni:
👉 https://www.hanova.hu/kapcsolat

́ció

03/09/2025

Ha valaha is próbáltál Google-hirdetést készíteni vagy a weboldalad szövegét keresőoptimalizálás szempontjából átdolgozni, biztosan találko...

03/09/2025

Szőllősné Halasi Nóra - Virtuális asszisztens

06/08/2025

Most néztem rá a blogomra, és azt vettem észre, hogy tegnap, 08. 05-én (8+5=13) 13:13-kor tettem ki a 13. bejegyzésemet.
Eeennyi véletlen az egész univerzumban sincs 😶‍🌫️
Vajon milyen jelentéssel bírhat ez? Mit érhetek el vele? Mit érhetünk el együtt, a Ti segítségetekkel, kedves ?
Talán az új ügyfelemet?! Talán valakit, aki már érzi, hogy jól jönne a segítség, de még nem tudja, hogy kattintásnyira van tőle?!

Ha ismersz valakit, aki szerinted hasznosnak találná az általam megosztott információkat, vagy akár egy együttműködés is kialakulhat vele, kérlek oszd meg vele ezt, vagy bármelyik bejegyzésem.

És íme az ominózus blogbejegyzés: https://hanovablog.blogspot.com/2025/08/mit-es-hogyan-dolgozom-avagy-virtualis.html

́konyság

04/08/2025

#11 Hirdetéskezelés - Meta és Google platformokon

Nem vagyok marketing guru, nem ígérek csodákat, és nem árulok titkos receptet a mesés gazdagsághoz.
A technikát viszont ismerem, így amit nyugodtan rám bízhatsz, a Meta (Facebook) és a Google hirdetéskezelő felületeinek beállítása.

Ha tudod, kinek, mit és hogyan szeretnél megmutatni az online térben, és már van elképzelésed a célcsoportodról, tudod mit szeretnél, akkor én elvégzem a háttérmunkát:

- kampány létrehozás
- célzás, költségkeret, formátumok beállítása
- hirdetések technikai kezelése
- futó kampány figyelése, utólagos módosítás igény szerint

Nem foglak se lebeszélni az ötleteidről, se rábeszélni semmire – inkább segítek technikai részeknél, így te az ügyfeleidre, a stratégiádra és a tartalomra koncentrálhatsz.

Ahogy azt a platform kezelésről szóló bejegyzésemben említettem, itt is igaz, hogy a saját profilommal tudom kezelni a hirdetési fiókot, így nem szükséges az ügyfél privát fiókját rendelkezésemre bocsátania.

Készen állsz elérni a célcsoportod? Beszéljünk!

08/02/2025

Egy virtuális asszisztens olyan a vállalkozónak, mint a színésznek a színházi súgó.
A vállalkozásod színpadán te vagy a főszereplő – neked kell a legjobb formádat hoznod, ügyfeleket meggyőznöd, stratégiát építened. De mi van a háttérben zajló feladatokkal? Adminisztráció, e-mailek, időpont-egyeztetés, közösségi média kezelés…
Pontosan itt jövök a képbe, mint egy jó súgó a színházban! Csendben, a háttérből segítek, hogy te a lényegre fókuszálhass: a sikeredre.
Ne hagyd, hogy a napi feladatok elvegyék az idődet és az energiádat! Keress bizalommal, és nézzük meg, hogyan tudlak támogatni!
Kapcsolatfelvétel:
📥 Messenger üzenetben
📱 Telefonon, Whatsappon: 06 20 926 0272
📧 E-mailben: [email protected], [email protected]
🌐 www.hanova.hu weboldalamon a kapcsolatfelvételi űrlapon
Dolgozzunk együtt!
́konyság ́konyságnövelés

02/04/2024

Cím

Szabadbattyán
8151

Telefonszám

+36209260272

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Egyedi cukiságok boltja új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória