Szigethalom USC

Szigethalom USC Újraéled a Szigethalom SC; az 1935-ben alapított egyesület újraszerveződött, keresi a kor kihívásait.

🏆BAJNOKCSAPAT🏆Címvédés az U9-ben!     🏆🥇     💙💛⚽️❤️A tavalyi bajnoki cím megszerzése után idén is sikerült megvédenie el...
08/06/2026

🏆BAJNOKCSAPAT🏆

Címvédés az U9-ben!

🏆🥇 💙💛⚽️❤️

A tavalyi bajnoki cím megszerzése után idén is sikerült megvédenie elsőségét U9-es csapatunknak a Delej Ligában!

Az alapszakasz során 9 mérkőzésből 8 győzelmet arattunk, mindössze egy alkalommal szenvedtünk vereséget, így az első helyen végeztünk. A rájátszás elődöntőjében a negyedik helyezett Airnrgy csapatával találkoztunk, ahol magabiztos győzelmet szereztünk, ezzel bejutottunk a döntőbe.

A fináléban a SZAC és a Kőbányáért Egyesület párharcának győztesével mérkőztünk meg. A Kőbányáért Egyesület jutott a döntőbe, ahol csapatunk ismét remek teljesítményt nyújtott, és magabiztos győzelemmel megszerezte a bajnoki címet🏆🥇

A szezon mérlege önmagáért beszél:

* 13 mérkőzés
* 12 győzelem
* 1 vereség
* 90 szerzett gól
* 10 kapott gól

Nemcsak a bajnoki cím került hozzánk, hanem az egyéni elismerésekből is jutott bőven.

A bajnokság gólkirálya Keményvári Bendegúz lett, amihez ezúton is szívből gratulálunk! Bendegúz azon játékosaink egyike, aki már rendszeresen részt vesz a Ferencváros edzésein, és fejlődésével egyre közelebb kerül ahhoz, hogy magasabb szinten is megmutathassa tehetségét.

Külön öröm számunkra, hogy az ellenfél edzői és a szervezők szavazatai alapján a bajnokság legjobb játékosának járó díjat is a mi csapatunk játékosa kapta. Ezt az elismerést Vedres Zalán érdemelte ki, amihez szintén hatalmas gratuláció jár!

Nagyon büszkék vagyunk Bendegúzra, Zalánra és természetesen az egész csapatra. A fiúk egész évben rengeteget dolgoztak, fejlődtek és fantasztikus hozzáállással képviselték egyesületünket.

Köszönjük a szülőknek, hozzátartozóknak és minden szurkolónknak az egész szezon során nyújtott támogatást, biztatást és lelkes szurkolást!

Gratulálunk a srácoknak a bajnoki címhez és a címvédéshez! Nagyon jó úton haladnak, és bízunk benne, hogy még sok szép sikert érünk el együtt

Hajrá Szigethalom USC 💙💛⚽️❤️

✌️⚽️FOCITÁBOR⚽️✌️       💙💛⚽️❤️Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy idén is megrendezzük a nyári tábort két turnusban.1...
08/06/2026

✌️⚽️FOCITÁBOR⚽️✌️

💙💛⚽️❤️

Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy idén is megrendezzük a nyári tábort két turnusban.

1/hét: 2026.06.22. - 2026.06.26. MEGTELT.

2/hét 2026.06.29. - 2026.07.03. 12/szabad hely

Helyszín: 2315,Szigethalom.Thököly.Utca.1.

Szigethalom Sportpálya

A tábor napközis rendszerben kerül megrendezésre.

8:00-16:30-ig

A focitábor részvételi díja: 55.000.-ft/fő/hét
Testvérkedvezménnyel: 50.000.-ft/fő/hét

A helyfoglalás 10.000 Ft befizetésével történik, utalással az alábbi számlaszámra:

Otp Bank

⚽️ 11742252-25567481 ⚽️

Kérjük, a közlemény rovatba írjátok be:

– a gyermek nevét
– valamint, hogy „Tábor 2”

Szeretettel várjuk a gyerekeket egy élményekben gazdag nyári táborba!

Hajrá Szigethalom USC 💙💛⚽️❤️

U13-as bajnokság, rájátszás, I. osztály        🏆🥉    💙💛⚽️❤️U13 I-es csapatunk veretlenül zárta a tavaszt  drámai döntetl...
07/06/2026

U13-as bajnokság, rájátszás, I. osztály

🏆🥉 💙💛⚽️❤️

U13 I-es csapatunk veretlenül zárta a tavaszt drámai döntetlen a Budakeszi ellen

A mai napon U13-as 1-es csapatunk számára is véget ért a bajnokság rájátszása. Az utolsó fordulóban hazai pályán a Budakeszi LA együttesét fogadtuk. A mérkőzés előtt csapatunk hat győzelemmel és két döntetlennel állt, és bár a szezon elején azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy mind a nyolc hazai mérkőzésünket megnyerjük, végül hat győzelem és két döntetlen került a nevünk mellé. A Pécel elleni 1–1 után ezúttal is egy rendkívül izgalmas döntetlen született.

A szép időnek, a kiváló pályának és a sok kilátogató szurkolónak köszönhetően remek hangulatban kezdődött a találkozó. A nagy meleg ellenére mindkét csapat nagy iramot diktált, sportszerű és fordulatos mérkőzést láthattak a nézők.

A 6. percben Balázs Máté fejesével szereztünk vezetést, majd a 54. percben ugyancsak ő volt eredményes: egy remek egyéni akció végén már 2–0-ra vezettünk. Sokáig úgy tűnt, hogy ez az eredmény kitart a lefújásig, azonban az 57. percben ellenfelünk szépített, majd a 61. percben ki is egyenlített.

A hajrá még további izgalmakat tartogatott. A 78. percben a Budakeszi LA megszerezte a vezetést, így már 3–2-re ők álltak jobban. Csapatunk azonban nem adta fel: minden erőnket a támadásra fordítottuk, és szinte azonnal érkezett a válasz. A 79. percben Horváth Gábor tört be a bal oldalon a támadó harmadba, majd mintegy 18 méterről hatalmas lövést küldött a bal felső sarokba. A fantasztikus találat egyben a végeredményt is jelentette: Szigethalom USC-Budakeszi LA 3–3.

Az első hely megszerzéséhez győzelemre lett volna szükségünk, így a rájátszást végül a harmadik helyen zártuk. Ennek ellenére rendkívül büszkék lehetünk a csapatra, hiszen a tavaszi szezont veretlenül fejeztük be: hat győzelem és három döntetlen volt a mérlegünk. Támadójátékunkat jól mutatja a 46 szerzett gól, míg a védekezésünk erejét bizonyítja, hogy mindössze 8 gólt kaptunk, ami a bajnokság legjobb mutatója volt.

Külön öröm számunkra, hogy több fiatalabb játékos is lehetőséget kapott a szezon során. Kalicza Martin, Békássy Szabolcs és Samu Dominik egyaránt bizonyították, hogy helyük van a csapatban, és több mérkőzésen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

A mai napon velünk volt sérüléséből lábadozó csapatkapitányunk, Deák Kornél is, aki a pálya mellől biztatta társait. Bízunk benne, hogy néhány héten belül lekerül a gipsz a lábáról, és hamarosan újra a csapat rendelkezésére állhat.

Köszönjük a szülőknek, hozzátartozóknak és szurkolóknak az egész szezon során nyújtott támogatást, valamint a mai mérkőzésen teremtett fantasztikus hangulatot.

A szezon azonban még nem ért véget: jövő héten egy háromnapos nemzetközi tornán veszünk részt Balatonlellén, ahol ismét szeretnénk méltó módon képviselni klubunkat.

Gratulálunk minden játékosnak a rájátszásban megszerzett harmadik helyezéshez és a kiváló tavaszi teljesítményhez! Büszkék vagyunk rátok! 👏⚽🏆🥉

Hajrá Szigethalom USC 💙💛⚽️❤️

07/06/2026

U13-as bajnokság, rájátszás, I. osztály

💙💛⚽️❤️

Mai napon hazai pályán fogadjuk a Budakeszi LA I. csapatát a bajnokság utolsó fordulójában.

Csapatunk eddig veretlen mérleggel áll: 8 mérkőzésből 6 győzelem és 2 döntetlen a statisztikánk. Az utolsó forduló igazi rangadót tartogat, hiszen mindkét csapat számára csak a győzelem elfogadható eredmény. A tét nem kisebb, mint a bajnoki cím.🏆🥇

Minden adott ahhoz, hogy egy jó iramú, izgalmas utánpótlás mérkőzést láthassanak a kilátogatók, ahol mindkét együttes támadó szellemben, a győzelemre és a gólokra törekedve lép pályára.

Bízunk benne, hogy hazai közönségünk támogatásával sikerül kiharcolnunk a bajnoki címet!

Szeretettel várunk minden szurkolót és érdeklődőt a mérkőzésre, hogy együtt buzdítsuk a csapatot ezen a fontos összecsapáson!

Hajrá fiúk, hajrá U13! ⚽🏆

Hajrá Szigethalom USC 💙💛⚽️❤️

⚽🌞 Örömfocival ért véget az U11-es korosztálynak a tavaszi Bozsik szezon!🏁⚽          💙💛⚽❤️Méltó lezárása volt a tavaszi ...
06/06/2026

⚽🌞 Örömfocival ért véget az U11-es korosztálynak a tavaszi Bozsik szezon!🏁⚽

💙💛⚽❤️

Méltó lezárása volt a tavaszi Bozsik-sorozatnak az 5. Körzeti Torna, ahol a remek időjárás, az örömfoci és a sok szép gól ismét nagyszerű hangulatot teremtett a pályán! ☀️⚽🎉

A mai napon az örömfocié volt a főszerep és a srácok egy különleges játékban is partnerek voltak, ahol a szerencse döntötte el, hogy ki melyik poszton lép pályára. 🎲🔄 A fiúk fantasztikusan alkalmazkodtak az új szerepkörökhöz, bátran és ügyesen oldották meg a számukra szokatlan játékhelyzeteket. 👏💪 Ez a játékos feladat nemcsak élményekkel gazdagította őket, hanem segített abban is, hogy meccshelyzetben más szemszögből is megismerjék a futballt és az egyes posztokat, ami fontos lépés a fejlődésük útján. 📈⚽

📄🏅 Oklevéllel díjazott játékosunk:
⭐ Vadász Ákos

Ákos a teljesítményével, hozzáállásával és lelkes játékával méltán érdemelte ki az elismerést! 👏🌟

🌿 Ezzel a tornával lezárult a tavaszi szabadtéri Bozsik-program. Büszkék lehetünk a félév során elvégzett munkára, hiszen a csapat rengeteget fejlődött technikailag, játékban való gondolkodásban és csapategységben egyaránt. A srácok hétről hétre bizonyították, hogy a kitartás, az alázat és az egymásért való küzdelem meghozza gyümölcsét. 💙💛🙌

Gratulálunk minden játékosunknak az egész tavaszi szezon során elvégzett munkához és a szuper teljesítményhez! 🎉⚽👏

Köszönjük a szülőknek és kísérőknek az egész szezonban nyújtott támogatást és biztatást! 🙏💙💛

A szezon azonban még nem ért véget teljesen. Zajlanak még a nyár eleji tornák, és jönnek a focitáborok is! ☀️⚽🏕️

Mindenkinek kellemes nyarat kívánunk, a pályán még találkozunk !🏟😎⚽💙💛

Hajrá Szigethalom USC! 💙💛⚽❤️

U-9 DELEJ LIGA / 5️⃣         💙💛⚽️❤️Hajrá Szigethalom USC 💙💛⚽️❤️
06/06/2026

U-9 DELEJ LIGA / 5️⃣

💙💛⚽️❤️

Hajrá Szigethalom USC 💙💛⚽️❤️

Juniális 🏆         💙💛⚽️❤️ Ma U11-es csapatunk Mogyoródon vett részt egy 19 csapatos tornán. A csapatunk a középmezőnyben...
06/06/2026

Juniális 🏆

💙💛⚽️❤️

Ma U11-es csapatunk Mogyoródon vett részt egy 19 csapatos tornán. A csapatunk a középmezőnyben végzett.

Köszönjük a szervezőknek a színvonalas lebonyolítást, valamint a szülőknek a folyamatos biztatást és szurkolást!

Jövő héten folytatjuk a szereplést: találkozunk Balatonlellén, ahol egy nemzetközi tornán veszünk részt.

Hajrá Szigethalom USC💙💛⚽️❤️

05/06/2026

U13-as bajnokság, rájátszás, I. osztály

💙💛⚽️❤️

Vasárnap hazai pályán fogadjuk a Budakeszi LA I. csapatát a bajnokság utolsó fordulójában.

Csapatunk eddig veretlen mérleggel áll: 8 mérkőzésből 6 győzelem és 2 döntetlen a statisztikánk. Az utolsó forduló igazi rangadót tartogat, hiszen mindkét csapat számára csak a győzelem elfogadható eredmény. A tét nem kisebb, mint a bajnoki cím.🏆🥇

Minden adott ahhoz, hogy egy jó iramú, izgalmas utánpótlás mérkőzést láthassanak a kilátogatók, ahol mindkét együttes támadó szellemben, a győzelemre és a gólokra törekedve lép pályára.

Bízunk benne, hogy hazai közönségünk támogatásával sikerül kiharcolnunk a bajnoki címet!

Szeretettel várunk minden szurkolót és érdeklődőt a mérkőzésre, hogy együtt buzdítsuk a csapatot ezen a fontos összecsapáson!

Hajrá fiúk, hajrá U13! ⚽🏆

Hajrá Szigethalom USC 💙💛⚽️❤️

04/06/2026

Nyílt edzés Szigethalmon!

💙💛⚽️❤️

Utánpótlás csapataink idei utolsó edzését június 15-én tartjuk, és ebből az alkalomból nyílt edzést szervezünk!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szeretné kipróbálni sportágunkat, betekinteni az edzéseinkbe vagy egyszerűen csak mozogni egy jót. Az edzések több korosztály számára egy időben kezdődnek, így kicsiket és nagyokat egyaránt örömmel fogadunk.

Korosztályok: U6-U15-ig.

📅 Időpont: június 15., 17:00
📍 Helyszín: Szigethalom, Thököly utca 1., sportpálya

Gyere el, próbáld ki, és tölts velünk egy jó hangulatú délutánt!

Várunk mindenkit sok szeretettel! 😊🏃‍♂️⚽️

Hajrá Szigethalom USC 💙💛⚽️❤️

Cím

Thököly Utca 1
Szigethalom
2315

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Szigethalom USC új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás