24/06/2026
"Mindenki joggal emlékszik az 1998. június 21-i dátumra, a Reggio Emiliában játszott osztályozóra Torino ellen. Még ma is hallom Dorigo kapufájának csattanását a büntetőpárbaj során, és emlékszem, ahogy az ajtó mögött doboltam az izgalomtól.
Mégis, ha a Perugia és a Torino ultráinak közös történelméről beszélünk, számomra a valóban meghatározó dátum nem június 21., hanem két héttel korábban, 1998. június 8. Sok torinói ultra a mai napig úgy emlékszik erre a napra, mint élete egyik legemlékezetesebb idegenbeli túrájára: „Perugia, 1998. június 8. – az egyik legszebb utazás, amit valaha átéltem.”
Két tábor, amelyet a futball tett riválissá
Perugia és Torino közel egy évszázadon át gyakorlatilag közömbösen viszonyult egymáshoz. Ha nagyon visszanyúlunk a történelembe, a kapcsolat egyetlen jelentősebb pontja az volt, amikor a perugiai Renatino Curi góljával a Juventus ellen a Torino nyerte meg a bajnokságot.
Azóta azonban két évtized telt el. Az ország, a társadalom, az ultrakultúra és az egész világ megváltozott.
Az 1997–98-as Serie B szezon előtt mindkét csapatot a feljutás esélyesei között emlegették. A Perugia éppen kiesett az élvonalból, a Torino pedig már egy éve a másodosztályban szerepelt, és mindenáron vissza akart jutni a Serie A-ba.
A szezon mindkét oldalon rosszul indult: edzőváltások, gyenge eredmények és csalódások követték egymást. A bajnokság hajrájára azonban mindkét csapat ott volt a feljutásért zajló harcban.
Három fordulóval a vége előtt úgy tűnt, hogy a Torino közel áll a feljutáshoz, míg a Perugia már szinte lemondott róla. Aztán az utolsó fordulókban minden megváltozott. A Torino hazai pályán csak 1–1-et játszott a Chievóval, miközben a Perugia 2–1-re nyert Pescarában. A különbség három pontra csökkent, és az utolsó előtti fordulóban következett a közvetlen összecsapás Umbriában.
A tét óriási volt: ha a Perugia nyer, utoléri a Torinót.
A botrány előzménye
június 7-én, a mérkőzés előtti napon történt az a történet, amely örökre megváltoztatta a két tábor kapcsolatát.
Két 14 éves perugiai fiú belépett az edzőtábor területére, ahol a Torino készült a mérkőzésre. A célpontjuk két korábbi perugiai játékos, Bucci és Ferrante volt, akiket sértegetni kezdtek.
Ahelyett, hogy egyszerűen elküldték volna őket, a beszámolók szerint néhány torinói játékos átmászott a kerítésen és üldözőbe vette őket. Az egyik fiú el tudott menekülni, a másikat azonban elkapták és bántalmazták.
Amikor a hír eljutott a perugiai ultrákhoz, először senki sem akarta elhinni. Később azonban a fiú szülei és a kórházi jelentések megerősítették a történteket.
A feszült szezon és a közelgő sorsdöntő mérkőzés légkörében ez hatalmas felháborodást váltott ki.
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy több médiacsatorna kezdetben éppen az ellenkezőjét állította, és arról beszélt, hogy torinói játékosokat támadtak meg.
A szállodai incidens
A történtek után a Perugia ultrái a Torino szállodájához vonultak, hogy számon kérjék a felelősöket.
A helyszínen gyorsan elszabadultak az indulatok. A rendőrség és a csendőrség beavatkozott, a szállodában káosz alakult ki, több összecsapás történt, és végül egy perugiai ultrát letartóztattak.
Közben a torinói oldalon továbbra is zavaros és gyakran hamis információk terjedtek az eseményekről.
A kevés kivétel egyike Alfredo Pedullà sportújságíró volt, aki nyíltan beszélt a 14 éves fiú elleni támadásról és a történet valódi hátteréről.
1998. június 8. – a nagy összecsapás
A mérkőzés napján Perugia gyakorlatilag ostromállapot alatt állt. Rómából és Firenzéből is érkeztek rendőri erősítések.
Mintegy kétezer torinói szurkoló érkezett a városba, közülük ötszázan különvonattal.
Amikor a Torino ultrái megjelentek, a perugiaiak megpróbáltak áttörni a rendőrsorfalakon, hogy elérjék őket. Hosszú dulakodás után kisebb csoportoknak sikerült áttörniük, és a stadion közelében, egy híd alatt valódi utcai összecsapások alakultak ki a két tábor között.
Ezek rövid, de intenzív és kölcsönös összecsapások voltak, amelyek csak előjátéknak bizonyultak a későbbi eseményekhez.
A stadion pokla
A mérkőzés maga is rendkívül feszült légkörben zajlott. A pályán és a lelátókon egyaránt forrtak az indulatok.
A Perugia végül 2–1-re győzött Tovalieri és Tangorra góljaival.
A hármas sípszó előtt azonban újabb incidens robbant ki az északi kanyarban. Egy szurkoló és két csendőr közötti vita pillanatok alatt tömeges összecsapássá fajult.
Közel egy órán át tartó harc bontakozott ki a rendfenntartó erők és az ultrák között. A rendőrség könnygázt vetett be, amely nemcsak az ultrákat, hanem a fegyvertelen nézők ezreit is érintette.
Helikopterek repültek alacsonyan a stadion fölött, a helyzet pedig egyesek szerint már-már gerillaháborús jelenetekre emlékeztetett.
Többen megsérültek, voltak súlyos esetek is. Az események egész Olaszországot bejárták: a RAI-tól a Mediasetig minden országos televízió a „Perugia pokláról” beszélt.
Az utóélet
A szezon végén következett a híres reggio emiliai osztályozó, amely végül a Perugia számára sikeresen zárult.
A két tábor kapcsolata azonban már örökre megváltozott.
Az évek során még több alkalommal találkoztak különböző eseményeken, tüntetéseken vagy más városokban. Ilyenkor gyakran előkerült a múlt, és mindkét oldalról ugyanaz a vélemény hangzott el:
„Szégyen, ahogy az egész történt.”
A perugiai ultrák számára a történet középpontjában mindig az a 14 éves fiú maradt, akit szerintük indokolatlanul bántalmaztak a mérkőzés előtti napon.
Bár Umbria hagyományosan erős Juventus-szimpatizáns régió, Perugia ultrakörnyezetében a mai napig létezik egyfajta tisztelet a Torino szurkolói iránt – még a múlt konfliktusai ellenére is.
(A történet egyes részletei az „Ingrifati – 35 év szenvedély, fél évszázad Perugia Ultras történelem” című könyvből származnak, amelynek elkészítésében magam is részt vettem.)
FORZA PERUGIA!"
